Bejelentés


Kormos Anett fanclub


Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.








Mint megtudhattuk, Anett "amúgy" író. Elsősorban novellákat ír (Ingyenszínház) címmel kötete s jelent meg), de több újságban is találkozhatunk a nevével. Pl. Maxima, Gyöngy, Kiskegyed Fitt, legalábbis aktuálisan ezekről tudok.

Itt az oldalon közzéteszek néhány írást, melyekre innen-onnan szert tettem, illetve be is linkelek párat a helytakarékosság miatt.

Számomra elég érdekes, hogy a humoros oldala mellett, nagyon komoly írásai is vannak.

I. Dagober Delikátesz

Timi, Timi! – kiabálta, mit kiabálta, visította Dagobert a társasház udvarán terpeszkedő dombocskán cigiző nőnek.  Sírt, zokogott. Hisztérikusan. Timi felpattant, a cigit a két ujja közé szorítva, kezét leeresztve, ügyetlenül sietett le a dombról Dagobert felé.   Összeborultak. Aztán a nő egyik kezével a férfi tarkójába kapaszkodott, másikkal végigsimogatta annak feketehajú, kerek fejét a homlokától a tarkójáig. Akár egy gyereknek. Dagobert ekkor nyöszörgős, sírástól szaggatott hangon kiöntötte bánatát.

Zsuzsa azonban ebből semmit sem hallott. Egyrészt mert túlontúl torzult volt a hang, másrészt mert túl messze ült az eseményektől. Harmadrészt pedig figyelnie kellett közben a saját másféléves fiára meg Timi három gyerekére, akik a domb tetején lévő homokozóban eszetlenkedtek.

Zsuzsa csak elvétve jött le az udvarra.

Tudta, hiszen mindenki folyton ezt hajtogatta neki, hogy a gyereknek több friss levegőre lenne szüksége, ám úgy gondolta, hogy annyi mindenre van a gyereknek szüksége, és ő ebből annyi mindent megad neki, hogy ez az egy már nem oszt, nem szoroz. Nem szerette elhagyni a lakást. Mielőtt anya lett, szívesen eljárt otthonról.  És el is kellett neki, hiszen asszisztensként dolgozott egy könyvelőirodában. Mostanra viszont megszokta, hogy „bentlakásos”, és fárasztónak érezte a változásokat.  Öltöztetni a gyereket, váltóruhát vinni neki, meg némi nasst, meg iszókát, meg lecipelni a negyedikről...  Jó volt neki ott bent. Reggel kelés, reggelizés, reggeliztetés, főzés, takarítás, vasalás, pelenkázások. Alvásidőben meg tévézés. Ha valaki megkérdezte volna tőle, mit csinál alvásidőben, valószínűleg azt mondta volna: döglik a tévé előtt. Szégyellte, hogy döglik, hogy nem csinál semmit ebben a néhány órában, hogy csak bambulja a Józsi Barátot. Nem illett ez a bambulás, a Józsi Barát meg pláne nem az ő korábbi aktív szellemi életéhez. A semmittevés miatt érzett bűntudat kicsit el is rontotta a Józsi-élményt, rosszkedvű lett, mire a férje hazaért, egészen elsárkányosodott. De azért megnézte. Mindennap.

Saját kényelme mellett azonban volt még egy ok, ami miatt nem szívesen ment ki az udvarra. Látta a konyhaablakból, hogy ez a Timi, ez minden délután ott kotyul a rakás gyerekével. Telefonál, cigizik, a gyerekek koszosak, mint malacok.

Noha csak néhány hónapja költöztek a régi, szürke, MÁV- épület ötven négyzetméterébe, azt már Zsuzsa is tudta, hogy Timi megosztja a lakókat. Sokak szerint koszos, mocskosszájú, hazudós, hülye liba, mások szerint viszont jóindulatú, és nem is annyira hülye. Zsuzsa nem akart beskatulyázni senkit. Sőt! Mivel kimondottan utálta az apjában, hogy mindenkit be akar tuszakolni valamilyen dobozba, eldöntötte, ő sosem fog címkézni.  És ha netalántán kísértésbe esett, csak felidézte magában apja arcán a sötét árnyékot, mikor azt mondogatta: ezek a mocskos Gyurcsány-bérencek… Vagy amikor néhány perc ismeretség után kijelentette valakiről, hogy micsoda rendes ember, a másikról meg, hogy semmirekellő. Zsuzsát az zavarta leginkább, hogy az apja akkor sem változtatott az ítéletén, ha minden bizonyíték cáfolta azt.  Ő más akart lenni.

Szóval nem azért nem szeretett lejárni az udvarra, mert ő is azonosult azokkal, akik Timit meglincselték volna, hanem azért, mert nem volt kedve diskurálni ezzel a nővel. Egyáltalán nem volt kedve diskurálni senkivel. Ráadásul látta az ablakból, hogy Timi kint a mellére teszi az ikreket, ha azok szopni vágynak, aminek (mármint a nyílt cicizésnek) ő egyáltalán nem volt híve. És látta azt is, ahogy Timi szívja a dekket a babakocsi fölött, hogy mindig zsíros a haja, és folyton szotyit rág, aminek a héját, akárcsak a csikkeket a homokozóba köpi közvetlenül az ott lapátoló kölkei mellé.

Skatulyázni nem akart, no és azt is tudta, hogy kell az a rohadék friss levegő, ezért néha mégis erőt vett magán, és levitte a fiát az udvarra. Ilyenkor kénytelen volt szóba elegyedni Timivel, még sem ülhetnek szótlanul egymás mellett. Kiderült róla, hogy évekig hosszútávfutó volt, hogy négy saját gyereke van, meg kettő mostoha, és hogy az ikrei annyi idősek, mint Zsuzsa fia. Ráadásul nyilvánvalóvá vált, hogy Timi nem annyira buta, mint a többi szomszéd általában, akik ha összerúgják a port, ellopják egymás gyerekének a biciklijét, és feldobják a fára, vagy kiszúrják egymás kocsijának a kerekét, esetleg szándékosan a rossz szomszéd ajtaja előtt bagóznak. Nem voltak ezek rossz és gonosz emberek, csupán egyszerűek voltak, és szegények, akik három forintért a saját anyjukat is eladták volna. Persze csak annak, aki előre fizet. Timi az anyjával nem kereskedett, a szomszédokkal ellentétben túljutott a nyolc általánoson, sőt főiskolai diplomát is szerzett (hogy pontosan miből, arra Zsuzsa már nem emlékezett).  És rajongásig szerette a gyerekeit. Nem úgy, ahogy mostanság divat, hogy könyvből, meg suttogózva, de egyébként a nagyi neveli vagy a bébiszitter, hanem úgy igazából. Puszival, nevetéssel, néha dorgálással, kézre ütéssel. Zsuzsának ez nagyon tetszett, és emiatt talán barátkozott volna Timivel, talán leszokott volna arról, hogy figyelje, látja-e őket valaki az udvarra néző ablakokból, talán nem próbált volna a normálisnál messzebbről, már-már kiabálva beszélgetni Timivel, nehogy egy kalap alá vegye őket a szomszédság. Még talán a szotyihéj-köpködést is megbocsátotta volna. Nem tudta viszont megbocsátani a csikkeket, hogy nem vesz fel melltartót, és hogy a csontsovány testén leeresztett lufiként csüngő mellekből szivárgó tej átüt a pólóján, mint ahogy azt sem tudta megbocsátani, hogy a műfogairól lekopott a bevonat, hogy a gyerekek szája mindig koszos, hogy a fiú lábára néha lány, a lány lábára néha fiú cipőt ad, jobbra a balt, balra a jobbat. És azt sem tudta elfelejteni, amikor Timi egyszer azt mondta a tizenegy éves fiának, hogy olyan nagy a farka, mint Fülinek. Füli egy fekete, elhízott spániel volt. De nem ez a lényeg, mármint nem a spániel, hanem, hogy az ember, pláne a nőember nem mond ilyeneket.

Zsuzsa nem skatulyázta be Timit, hajlandó volt szóba elegyedni vele, meghallgatni, ám ő maga nem mondott soha semmi érdemit. Néha kísértésbe jött, hogy megnyíljon, aztán megrázta magát: tudta, hogy elpuhulása csakis a hosszú bezártságnak köszönhető. Máskor meg, mondjuk amikor Timi odataposta a kétezredik csikket a domb tetejére a homokozó mellé, legszívesebben hátba vágta volna a csontos, magas, hajlott hátat egy lapáttal. Ám Zsuzsa már rég eldöntötte, nem fog konfrontálódni itt senkivel, elvégre nem hiányzik neki, hogy kiszúrják a kocsija kerekét. Eldöntötte, hogy megpróbál úgy evickélni az indulatok között, hogy mindenkivel jóban legyen, de senkivel ne annyira, hogy az a másikkal való kapcsolata rovására menjen. 

Most, hogy muszáj volt a fiát kivinnie a friss levegőre, most is úgy ült ott a légópince hátáról lefolyó dombocskán, ahogy mindig, ha Timit is ott találta. Mosolygott, néha valami közhelyes szöveget odadobott, és ha Timi valamelyik koszos szájú, koszos körmű gyereke beleivott az ő fia csőrös poharába, nem szólt semmit, csak igyekezett észben tartani, hogy amint haza érnek, alaposan be kell áztatnia azt mosószeres vízbe.

Ez a távolságtartás azonban most nem jött jól Zsuzsának. Hiába ért vissza Timi a domb tetejére, és hiába oldalgott el könnytől fénylő arccal Dagobert is, nem merte megkérdezni, mi volt a nagy sírás oka. Pedig nagyon fúrta az oldalát a kíváncsiság.  A szülés előtt nem tartotta magát pletykásnak. Azonban mióta Józsi Barátot néz, amióta alig hall felnőtt hangot, bizony kiéhezett a hírekre. El is kezdett magában spekulálni, és arra jutott, hogy biztosan nagy baj történt, mert Dagobert nem sírós fajta, ő legalábbis még sosem látta sírni. Ettől mondjuk akár még lehetett volna sírós is, hiszen vele is csak akkor futott össze, ha muszáj volt, vagyis, ha a férje elfelejtett venni a Teszkóban cukrot, tejet, vagy ha észrevétlenül elfogyott a tojás. 

Zsuzsa kedvelte Dagobertet. Akkor is, amikor még a nevét sem tudta. Dagobert a boltocska neve volt, ahol a férfi eladóként dolgozott. Csak később derült ki, hogy Dagobert valójában Árpi, és hogy a boltocskában nem csupán eladó, hanem tulajdonos. Zsuzsa képtelen volt megjegyezni a neveket, örült, hogy a Dagobert nagy nehezen megragadt, így Dagobert Dagobert maradt. 

Mikor először találkoztak, nem volt szimpatikus neki a rekedt hangú, pókhasú, alacsony, fekete hajú, csíkszemű, vakondszerű férfi, mivel nagyon flegmán szolgálta ki őt, és volt képe csaknem másfélszer annyit elkérni egy liter tejért, mint a Teszkónak.  Ha nem ez lett volna az egyetlen bolt a környéken, ahol hirtelen, muszájból vásárolni lehet, biztosan elküldi az anyjába. Így viszont törekedni kellett a jó kapcsolatra.  Zsuzsa egyik alkalommal megkérdezte Dagoberttől, miért olyan rekedt. Dagobert csíkszeme kikerekedett, nem is értette, mi ez a nagy érdeklődés az ő hogyléte felől, hiszen a lakók közül csak a kisüveges piások kedvelték, a Teszkóba járók nem igen. Vakondfekete szeme kinyílt, ragyogni kezdett, és Dagobert elmondta, hogy torokgyulladás kínozza, meg hogy tüdőgyulladása is volt nem rég, mert megizzadt, aztán bekapcsolta a kánikulában a ventillátort, ami hirtelen meghűtötte a hátát. Zsuzsa sajnálkozott kicsit, és tudta, hogy itt nyeregben van. Így is volt. Hol egy ajándék túrórudi ütötte a markát, hol bókokat zsebelt be, melyek szerint ő a világ legszebb és legjobb anyukája. Hogy utóbbit Dagobert miből gondolta, az nem derült ki soha, de nem is firtatta senki.  Egyszer, mikor Zsuzsa hosszú idő után először egy mozizásból későn ért haza, nagy csörömpölés hallatszott a boltból. És Dagobert kurvaanyázása. Egy kisüveget szorongató férfi sietett ki tőle.  Zsuzsa bement, hogy megnézze, mi a baj. Üvegcserepek a földön, ital szaga, Dagobert kezében söprűvel dühösködött. Zsuzsát nem különösebben érdekelte, mi történt, de tudta, ha megkérdezi, Dagobert örülni fog. Így is történt. A sztori nem volt túl izgi: a kisüveges már túl volt egy nagyüvegnyin, és egyensúlyzavarában levert ezt-azt. Zsuzsa, hogy bebiztosítsa a boltosnál a pozícióját, még azt is megkérdezte, segítsen-e összetakarítani. Tudta, hogy a férfi ezt nem engedné, ezért is volt ilyen előzékeny.  Csúnya, hideg, számító viselkedésnek tűnik ez így, ám Zsuzsa valóban kezdte megkedvelni a férfit, örült a bókjainak, és örült, ha kedvességével meg tudta csillogtatni az apró szemeket. Nem volt itt szó semmi flörtről, hiszen Zsuzsa más kategóriába tartozó nőnek gondolta magát, mint amilyen férfinek Dagobertet. Kedvesség volt ez csupán kedvességért és némi túrórudiért cserébe. Ha Dagobert helyett a feleség állt a pult mögött, Zsuzsa nem szeretett vásárolni. A feleség csúnya, karikás szemű, nagy, hajlott óra úgy áll ki a fejéből, mint valami csőr. Mindig halk, mogorva, nem is szól az emberhez, csak adja a tejet, aztán elveszi a pénzt, visszaadja a visszajárót, és aligha köszön.  Zsuzsa azonban úgy döntött, megpróbálja a feleséget is megpuhítani, abból baj nem lehet. A feleség hagyta magát, el is mondta, hogy betegség miatt karikás a szeme. Epilepsziás, és az orvosok nem tudják jól beállítani a gyógyszereit, így többet szenved tőlük, mint a rohamoktól.  Zsuzsa picit megsajnálta, de nagyon azért nem. Ráadásul a nő szeme sosem csillogott, ha meglátta őt, bókolni pedig hogy, hogy nem, eszébe se jutott.  Ellenben Dagoberttel, aki egy-két jó szóval a leghidegebb napokon is megcirógatta.

Kivéve ezen, ezen a sírós délutánon, amelyiken biztosan nagy tragédia érte.  

Zsuzsa nem bírta tovább. Amikor látta az ablakból, hogy Timi szotyit köpköd a homokozóba, gyorsan hóna alá kapta a fiát, és levitte játszani. Babakocsi, nass, innivaló, sőt, homokozó készlet nélkül. Kicsit közelebb ült Timihez a szokásosnál, kedvesebb volt a szokásosnál, még némi közös programot is kilátásba helyezett. Aztán rákérdezett, miért sírt olyan keservesen a minap az a szegény Dagobert, akinek szeméből mindig jóság, és valami gyermeki derű szokott áradni. Timi minden körülményeskedés nélkül elmondta, hogy Dagobert iszik, nem vizet, nem keveset, és amikor iszik, akkor bizony eljár néha a keze, néha jobban, mint ahogy azt az asszony megérdemli, és mikor a verés után tovább iszik, megolvad a szíve, és a bánat, a bűnbánat szorítja ki belőle a könnyeket.

Zsuzsa nem szólt semmit, de minden egy csapásra világos lett számára.

Tudta, hogy ez a Timi bizony nagy szarkavaró, és azoknak van igazuk, akik lesunyizzák, hazudozással vádolják. A feleség meg nyilván nem csak epilepsziás, hanem elmebeteg is, ha ilyeneket pletykál a férjéről. Csak azt nem értette, hogy ez a szegény Dagobert, hogy bírja elviselni ezt a sok ármányt, ami körbe veszi.  Dühös lett, haragudott Timire, amiért fejetcirógató barátnak álcázza magát, közben meg ilyen rondán pletykálkodik. Legszívesebben elmondta volna Dagobertnek, hogy kígyót melenget a keblén. Nem akart azonban ennyire bele folyni a ház lakóinak életébe, és nem is igazán tudta, hogy kell az ilyen lepellerántásokat ügyesen intézni. Abban volt csupán biztos, hogy Timi előtt nem mutathatja ki az érzéseit, hogy továbbra is le kell vinnie a gyereket homokozni.  Mindazonáltal gyűlt benne az indulat.

Nem volt ez előre eltervezett, nem volt ebben semmi bestialitás. A gyerek már aludt, a férj horkolt a TV előtt, amikor Zsuzsának mosogatás közben feltűnt, hogy nincs meg a fia pohara. Kint felejtette a homokozó mellett.  Halkan csukta be maga mögött az ajtót, leszaladt az udvarra. Már a kezében volt a pohár, amikor a légópince tövében parkoló autók között megakadt a tekintete Timiék ócska, fehér kisbuszán. Felvett egy félököl nagyságú követ, és az autó felé dobta. Soha életében nem talált még el semmit, amit célba vett, ráadásul, ha eltalálja, az se látszott volna meg az ütött-kopott tragacson. Pajkosságból, a saját lelki békéje érdekében hajította a követ. Ami nagyot csattant. A szélvédőre. A riasztó visított, Zsuzsának pedig földbe gyökerezett a lába.  A lakásokból kiözönlöttek, Timiék, Dagoberték, a férj, mindenki. Nem lehetett tagadni a történteket, Zsuzsának még kőporos volt a keze, bénultan nézte a felfordulást, amit okozott, és az üvegszilánkok csillogását a kisbusz motorháztetején.

A kárt meg kellett téríteni.  Zsuzsát azok is megvetették, akik amúgy egy kanál vízben megfojtották volna Timit. És azok is, akik túl vannak már néhány kerékkiszúráson. Zsuzsa egyedül Dagobert előtt akarta tisztázni magát. Egyrészt, mert főleg miatta bűnözött, másrészt, mert abban bízott, ha Dagobert megérti őt, előbb-utóbb talán a ház többi lakója is tudomást szerez az igazságról, sőt, talán fel is néznek majd rá bátor tette miatt. Egyik este, mikor tudta, hogy Dagobertet magában találja, lement a boltba. Most is csillogtak rá a vakondszemek, de másként, mint szoktak.  Zsuzsa egy szót sem tudott szólni, Dagobert kilépett a pult mögül, odasietett hozzá, és pofon ütötte, hogy kibucskázott a murvára.  Nagypocakjával a háton fekvő nő fölé állt, leköpte, és azt mondta: ezt Timi miatt kaptad.

Zsuzsa haza botorkált, és gyorsan eltüntette a sérülés nyomait, nehogy a férje észrevegye.  Azt mondta, azért karikás a szeme, mert nem érzi túl jól magát.

 

II. http://www.nana.hu/bebi/versenycsecsemok-37665.html

III. http://www.babafalva.hu/hp/kormos-anett-csodalatos-elmeny/

IV. 

 


Képgaléria

Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?







Szavazás




Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!